The Jász anthem is the designated ethnic anthem of the Jassic people, an Iranic ethnic group related to the Ossetians, who have lived in Hungary since the 13th century. The lyrics were written by Áron Gaál at the request of Jassic cultural leaders. It has been translated into Slovak, Serbian, and Esperanto. The melody was composed by László Borsodi.
History[]
In 1995, the first Jász World Meeting was held in Jászberény, which was organized on the occasion of the 250th anniversary of the redemptio (i.e. the repurchase of the Jászkun territories from the German Knights at their own expense). The ever-strengthening self-awareness of Jasz also invited the poet and publicist Áron Gaál, who himself has Jasz ancestry on his mother's side, to write a hymn.
After the hymn was written, it was spread in various newspapers and manuscripts, and 7,000 copies were published. After it was read out in front of the crowds in the main squares of Jász settlements, and the events were captured on television, the professor of the Budapest Academy of Music, László Borsodi, set the poem to music.
After that, after consultation with the churches in Jaszág, the hymn is sung in the churches on the occasion of every Jazság holiday. There is also a stage play, dance play, postcard and graphic series based on the Jasz hymn. In commemoration of the tenth Jász World Meeting, the Municipality of Jászladányi inaugurated the memorial called the "Jászók köve", where the first three stanzas of the Jász anthem were engraved on a marble tablet alongside Albert Wass's poem "Üzenet haza".
Lyrics[]
Jöttünk Napkeletről, sorsunk csillaga után
Bővizű országba hozott lovunk, gulyánk
Hoztuk az otthonunk, mi szekérre fért mindent
Táncot, dalt, nyelvet és egy gyermek Istent.
Elsötétült a Nap nyílvesszőink mögött
Ménjeink patái alatt a szűzföld felnyögött
Felsírt a csecsszopó, „Ments meg Uram minket!”
Jajgatták asszonyok égő vermeikben.
Ám csapdába csalt csalás. S bár kegyelem helyett
Az utolsó szó jogán még lesújtott Lehel,
Kürtünk rekedt hangja a forró mezők fölött
Nem riadt már többé, sem hűvös hegyek között.
A rónaság felé a bércek már nem visszhangozták tovább.
Lettünk nyájőrző nép, pásztor katonák.
S kőhalom lett a házunk, s Hazánk sík vidék,
Mert tatár pusztított, török, dragonyos vitéz.
Fogyott és telt a Hold, letűnt s felkelt a Nap.
S lassan elkopott a századok alatt.
Nyelvünk, hitünk veszett, ami volt régi, szép.
Csak táncunk maradt meg még, dalunk és mesénk.
Idegen királyunk szolgaságra adott
Nyakunkra jármot tett nem kívánt hatalom,
De mint Krisztus Úr minket, koponya rögön
Megváltva lelkeinket s kölykünknek jövőt.
Maga ura lett, ki korábban már az volt:
Saját Kapitányunk adta s vette a szót
S hogy Rákóczi itt pihent, s üzent értünk Kossuth
Nem vetettünk többé sem zabot, hogy úr.
Legyünk portánkon, sem magot kenyérnek,
De huszárrohammal vettük be Eszéket
S hogy kedvünk odaveszett, bukott csaták nyomán
S éltünket vonszoltuk verítékben tovább.
Vasban is vérben is tudtuk, hogy csak azt,
Mert őseink jogán a szívünk volt szabad
Az erőnk-akaratunk, s adott szavunk-hitünk,
Mert jászok voltunk, s míg áll e Hon, leszünk!
Tenger-rétjeinken, sziget-erdeinkben,
Görbe utcáinkon légy velünk nagy Isten
Zúgó harangszó közt ég felé száll imánk:
Védd meg Boldogasszony jász földünk, sík Hazánk!
Védd meg a Gonosztól, ha kell úgy önmagától
Azt is ki magzatát dobja el magától
Azt is ki tömegben lehet csak egyedül
Adj hitet, adj reményt a jász népnek, nekünk!
Adjál szeretetet annak, kinek nem volt
Csillagokat szórjon árvánknak a mennybolt
Nyájőrző katonák, pásztoraid itt lenn
Csak Te Benned bízunk, segíts meg jász-Isten![1]